Nagy öröm számunkra, hogy Szigetszentmiklóson, Magyarország talán legnagyobb alapterületű cicapanziójában – a négy privát lakosztály mellett – a nagy alvóterem felét egy nagyobb beruházás keretében két felé tudtunk osztani. Ennek a megosztásnak több célja is volt, de talán a legfontosabb, hogy az egymással szociális cicák így már zavartalanul tudnak játszani egymással oly módon, hogy eközben nem zavarják az éppen visszahúzódó, pihenő, vagy talán kevésbé barátságos cicák társaságát. A kollégáknak ez könnyebbség, hiszen így nem kell az alvórészek mögött, fölött a játszó cicákkal megküzdeniük, és teljes egészében a kis vendégekkel való játékra összpontosíthatnak. Ahogyan említettük, emellett továbbra is rendelkezésre áll négy privát lakosztályunk, illetve az ötödik, talán economy plusnak nevezhető szobánk is. Szeretettel várjuk a kedves gazdikat! Azonnali ajánlathoz, bejelentkezéshez az alábbi linken várjuk szíves jelentkezésüket.